? SZÉPkártya elfogadók Széchenyi Pihenőkártya
Széchenyi pihenő kártya

SZÉPkártya

A SZÉPkártya (Széchenyi Pihenő Kártya) ötletét 2010 tavaszán a Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaság vetette fel. Az általuk kidolgozott koncepciót később konzultációk keretében véleményezték a turisztikai szakmai és érdekvédelmi szervezetek, e megbeszéléseken részt vettek a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai is. A konzultációk végeredményeként alakult ki az a jogszabályi megoldás, amely a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a „béren kívüli juttatások” fejezetébe illesztette be a kártyát, mint a cafeteria rendszer új elemét.
Eszerint a SZÉPkártya „az arra jogosult intézmény által kibocsátott olyan fizetési eszköz, amellyel a munkavállalónak a munkáltató által utalt támogatás terhére – az arra felhatalmazott és a rendszerbe bevont szolgáltatónál – szolgáltatások vásárolhatók.”
Egy adott évben kedvezményes adózással legfeljebb 450 000 forint támogatás utalható a SZÉPkártyára. Az Szja. törvény béren kívüli juttatásokra vonatkozó – jelenleg hatályos – előírásai szerint 2011-ben a munkáltatónak a támogatás értékének 1,19-szerese után kell 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadót fizetnie, a juttatást más közteher nem terheli.


Eddig három magyarországi bank vezette be a SZÉPkártyát: az OTP, az MKB és a K&H.
Az OTP Szépkártya weboldala elérhető innen.
Az MKB Szépkártya weboldala elérhető innen.
A K&H Szépkártya weboldala elérhető innen.


Weboldalunkat a SZÉPkártya elfogadók számára hoztuk létre, hogy minél könnyebben rájuk találjanak jövőbeni vendégeik.